Halloweenkor, karácsonykor, húsvétkor, anyáknapja környékén a kicsik angolórája mindig kiegészül, az ünnep indokolta kreatívkodással, ilyenkor barkácsolunk, tojásfestünk, süteményt sütünk, amit ők díszítenek, és persze mindezt angolul.
Ma időszerű volt a töklámpás készítés, de mivel 3 lámpás is készült annyi tök került ki azok belsejéből, hogy nem volt szívem kidobni, helyette gondoltam, életemben először sütőtök krémlevest készítek.
Olvastam egy kis szakirodalmat a zInterneten, ami jó barátom :) majd szabadon a friss tudással felvértezve abból ami itthon volt improvizáltam, és yammi finom lett :).
Szóval a sütőtököt felkockáztam, közben olivaolajon megdinszteltem egy fej apróra vágott vöröshagymát és 4 gerezd szintén apróra vágott ( na jó iagzából nem is vágott, hanem a remek tupper aprítóval felaprított) foghagymát, majd rátettem a kockára vágott sütőtököt, ill 2 kockára vágott burgonyát felöntöttem forró vízzel, tettem bele leveskockát, sót, cukrot, borsot és főztem míg meg nem puhult, aztán a konyhai legjobb barátommal, a nagy probléma megoldóval, igen a botmixerrel, leturmixoltam, öntöttem hozzá egy föző tejszínt újra rottyantottam rajta egyet, még a végén őröltem rá friss borsot és sót, végül halványan édes chilis szósszal vadítottam, és igeeeen…. egész jó lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése